18. rész - „Rád sem ismerek!”

 Alig mertem legjobb barátomra emelni tekintetem, elvégre még mindig Chanyeolon csüngtem, akár egy rossz kurva, akit bárhol meg lehetett dugni. Szégyelltem magam, amiért Dyonak ilyen állapotban kellett látnia, ráadásul pont a colossal, akiről köztudott volt, hogy régi párkapcsolatot ápolt a helyi polgármesterrel. Jó, JoonMyun nem ez volt, de elég hosszú lett volna minden alkalommal kimondani a pontos posztját, amire még ő sem talált megfelelő szót.

 Nagy nehezen, Yeol ellépett tőlem, így én le tudtam mászni a falról, amire nem szégyellt felkenni. Megigazítottam elcsúszott ruháimat, beletúrtam szerteszét álló tincseimet, s próbáltam ártatlanul nézni arra a férfira, aki erkölcsileg mindig sokkal tisztább volt nálam. Bassza meg, ha eddig nem haltam, akkor most fogok!

 Karjait mellkasa előtt vonta össze, fejét kissé oldalra billentette, csípőjét lazán tartotta, s olyan arcmimikákat produkált, amikből simán rá tudtam jönni, ott helyben leszek lealázva, de úgy, mint eddigi életem alatt egyszer sem. Ó, kérlek Istenem, ha létezel, kímélj meg a nyilvános elsüllyedéstől!

- Kyungsoo… – kezdtem volna bele, de a szigorú, gyilkos tekintetek rögtön kussra intettek. Ha Do Kyungsoo haragudott, akkor jobb volt, nem visszapofázni neki.

 Barátságunk alatt, csak egyszer láttam ugyanilyennek, bár akkor éppen Jonginra volt kiakadva. Sokadig szakításuknak akkor éppen a fiatalabb baromsága vetett véget… jobban mondva, ott is Dyo mondta ki a búcsúzó szavakat. Mondjuk, mai napig nem tudom, kinek volt akkor igaza, mert az ő kapcsolatukat, eléggé sokáig – konkrétan a halálomig – nem lehetett kapcsolatnak nevezni.

 Éveken keresztül kerülgették egymást, csak alkalmanként töltöttek együtt éjszakákat, amik leginkább bulikban voltak észlelhetőek. Sosem mondták ki hivatalosan, hogy járnak, mert sosem jártak, mégis úgy féltékenykedtek a másik körül legyeskedő férfiakra és nőkre, mint a rossz szerelmespárok. Dyo már az elején nyíltan megmondta, hogy semmi komolyat nem akar a szexi kreolbőrűtől, amit mindenki elfogadott. (Kivéve én, mert Jongin kurva jól nézett ki, és nem értettem, Kyungsoo miért nem akart vele komolyabb kapcsolatot). Amikor épp nem egymásba voltak gabalyodva, legjobb barátomnak mindig volt valakije, akire Jongin hisztérikusan féltékenykedhetett. A mániákus Kainak köszönhetően, Dyonak nem voltak tartós románcai, amik miatt mindig is panaszkodott. Bezzeg, amikor fordult a kocka, és Jongin falt nyíltan valami csajt vagy pasit, akkor előjött a sátán Soo-ból, és úgy nézett a fiatalabbra, mint akkor Limboban, éppen rám.

 Az említett, alacsony, hatalmas szemekkel rendelkező férfi, többet nem volt hajlandó rám nézni, így inkább a nála sokkal magasabb Chanyeolt kezdte fixírozni, aki legalább annyira szégyellte magát, mint én. Dyo olyan volt akár egy anya; mindig a legjobb pillanatban tudta lebaszni a gyerekeit.

- Gyertek! – sóhajtott nagyobbat, fejével intve egy kisebbet. Mind a ketten meglepődve pillantottunk egymásra, de némán követtük Kyungsoot, elvégre nem tehettünk mást. Bele sem mertem gondolni, mekkora jobb egyenest kaptam volna, ha bármilyen nemű ellenkezést merek mutatni. Kicsi a bors, de erős – szokták mondani, és ez Dyo esetében nagyon igaznak bizonyult.

 A mi lakásunkra mentünk, teljes némaságban. Valószínűleg Kyungsoo volt annyira diszkrét, hogy ne az utcán, nyílt színen, mindenki szeme láttára basszon le minket a lábunkról.

- Nektek totál elment az eszetek?! – kezdett bele, mihelyst becsuktuk magunk mögött a bejárati ajtót. – A Facebookra nem akarjátok kiírni, hogy éppen egymást dögönyözitek az utcán? Bassza meg, hogy lehettek ennyire ostobák?! – szitkozódott hangosan a férfi, mi pedig csendben tűrtük minden egyes szavát. – Nem elég, hogy te – mutatott Chanyeolra – megcsalod JoonMyunt, ezt még nem is szégyelled!

- Én… – próbált volna mondani valamit a magasabb, de Kyungsoo szigora alatt, ez nem volt kivitelezhető.

- Meg ne szólalj, vagy az arcodba térdelek! – sziszegte fogai között a fiatalabb, Yeolnak pedig nem volt többé oka a beszédre. Inkább hagyta, hadd alázzon minket a sárgaföldig legjobb barátom, elvégre jogos volt minden egyes szava. – Te pedig! – fordult ezúttal felém. – Rád sem ismerek! Baszki, Baek…

- Dyo, engedd, hogy megmagyarázzam! – kértem rögtön, mivel nem akartam hallani csalódásban fulladozó szavait.

- Hiába magyaráznál bármit is, nem tudnám felfogni. Nálad jobban senki sem tudja, milyen kibaszott szar érzés, amikor az a valaki árul el, akiben a legjobban bíztál. Emlékezz vissza Taeyeonra; megcsalt, hazudott neked, összetörte az önbecsülésedet, és utána csak a saját lelkiismerete miatt könyörgött a bocsánatodért!

- Az egy teljesen másmilyen helyzet volt, mint a miénk! – mondtam felcsattanva, amiért újra hallanom kellett annak a nőnek a nevét. A seb még élénken éktelenkedett rajtam…

- Miben más? – tette fel az ötmillió dolláros kérdést. – JoonMyunt ugyanúgy megcsalta a szerelme, ráadásul veled! Kettőtöknek azért jobb viszonya van, mint neked volt a professzoroddal!

- Igen, de…

- Nincsen de – rázta meg fejét. – Ellent mondtál a saját elveidnek! Istenem Baek, tényleg ennyire jó lenne az ágyban? – mutatott hitetlenül Chanyeolra, mintha csak ez lett volna az egyetlen okom a hűtlenkedésre.

- Itt nem erről van szó, Dyo!

- Őszintén szólva, nem igazán érdekel, miről van szó! – emelte fel védekezésképpen kezeit, mondván, hogy ő már nem akar részese lenni ennek a beszélgetésnek. – Viszont remélem azt tudjátok, hogy JoonMyunnak erről tudnia kell!

- Terveztünk szólni neki – nyitotta ki ismételten ajkait a colos. – De még várunk a megfelelő pillanatra.

- Mondjuk a visszaérkezésére?

- Igen – bólintottunk mind a ketten.

- Aish – sóhajtott hatalmasat Kyungsoo, halántékát kezdve dörzsölgetni. – Értem én, hogy egymásra találtatok, meg dúl az a kibaszott szerelem, de Chanyeol, neked ott van JoonMyun. És oké, hogy közben jött ez a szerencsétlen – utalva itt elég látványosan rám –, viszont rohadtul nem emberséges a párod háta mögött kavarni, amíg nincs vége köztetek mindennek.

- De mondom, hogy csak akkor tudok szólni neki, ha már visszajött!

- De mondom, hogy addig nyugodtan csomót köthetsz a farkadra! – vágott vissza csuklómból Kyungsoo, teljesen kiütve a képzeletbeli ringből Chanyeolt, aki eme megszólalás után, köpni-nyelni nem tudott már. – Sőt, ha szeretnéd, majd én szólok neki.

- Hogy akarsz szólni? – ráncoltam homlokomat, elvégre valószínűleg Chanyeol fog előbb találkozni a saját pasijával, mint Dyo… Aish, miért kezdett el görcsölni a gyomrom, amikor így gondoltam JoonMyunra. Már elkezdtem volna féltékenykedni? Pont én?

- Alig fél órája érkezett haza – mondta hanyagul a férfi, nekem pedig rögvest négyszeresére nőttek a szemeim.

- Hazajött? – akadt el a lélegzetem.

- Igen – bólintott. – Azért indultam utánad, hogy közöljem, aztán a távolból megláttalak Chanyeollal, gondoltam, király, két legyet ütök egy csapásra… de arra nem számítottam, hogy majd így látlak benneteket.

 Levegőt nem kaptam, annyira megrémültem. Az, hogy JoonMyun megérkezett, egyet jelentett azzal, hogy majd megtudja, milyen undorítóan viselkedtünk a háta mögött. S ahogy a ledermedt colost s a határozott Kyungsoot figyeltem, sanszos volt, hogy az információk, Dyo-tól fognak eljutni hozzá.

- Na szevasztok! – indult kifele az alacsonyabb. – Majd elmesélem, Joon hogy fogadta a híreket! – azzal lelépett.

 Totál nem voltam magamnál, a faszom se tudta, mit kellett volna tennünk. Ezerrel agyalni kezdtem a megoldáson, ami csak nem akart eszembe jutni. Egy amúgy biztos volt; én nem mehettem JoonMyun közelébe, mivel nagy volt rá az esély, hogy kitekeri a nyakamat. Magyarul, muszáj volt Chanyeolnak intézkednie, de akkori állapotában, egy fotoszintetizáló szingli nagyobb segítség lett volna.

- Basszus, basszus, basszus! – téptem hajamat az idegtől, nem tudva, mit kezdjek magammal.

- Nyugodj meg Baek! – csillapított le a másik, két vállamnál fogva meg, ezzel gátat szabva a folyamatos járkálásomnak.

- Hogy tudnék megnyugodni?

- Könnyedén – mosolygott kedvesen a magasabb, akkora mennyiségű harmóniát sugározva, hatalmas barna szemeiből, hogy képtelen voltam, nem elveszni a gyönyörű íriszekben. Ahogy elolvadtam a szép tekintetek alatt, Chanyeol óvatosan állam alá helyezte ujjait, majd gyengéd csókot lehelt ajkaimra.

 Mikor elvált tőlem, lágy mosollyal ezt mondta:

- Megyek, beszélek JoonMyunnal. Te addig maradj itt – csókolt meg még egyszer.

- Biztos ne menjek veled?

- Ne – rázta meg fejét, mikor keze már a kilincsen pihent. – Nem tudom, hogy fog reagálni, de legrosszabb esetben is, csak az én gerincemet törje ketté – kacsintott egyet, aztán kinyitotta a bejárati ajtót. – Majd elmesélem, mi történt. Addig is… ne gondolj semmire! – mosolygott pajkosan, azzal elviharzott, én pedig egyedül maradtam.

 Ne gondoljak semmire – könnyű azt mondani! Ilyen helyzetben mindig pörögnek az agytekervényeim, de feltételeztem, Chanyeol okkal mondta, hogy ne nagyon agyaljak semmin. Tehát így is tettem. Lefeküdtem a kanapéra, s üres tekintettel kezdtem a plafont fixírozni, egészen addig, míg el nem aludtam. Legalábbis… azt hittem, alszom.

- JoonMyun! – mondta egy ismerős orgánum, megkocogtatva valakinek a vállát. Chanyeol volt az, s épp Joonhoz beszélt. – Örülök, hogy megjöttél!

- Gondolhatom, mennyire akartad látni a pofámat – válaszolt durván a másik, nem törődve azzal, hogy éppen az állítólagos szerelme érdeklődött felőle.

- Miért vagy rossz hangulatban? – ráncolta homlokát Yeol, kedvesen érintve meg a férfit. – Beszéltél Kyungsooval?

- Nem – rázta meg fejét JoonMyun, kissé értetlenül nézve párjára. – Valami fontosat akart mondani nekem, de Hongki váratlanul elrángatta – Oh drága Lee Hongki, ilyenkor hálás vagyok a létezésedért!

- Akkor mi a baj?

- Csak fárasztó volt a meló és az utazás – kezdte masszírozni nyakát, halovány mosolyt eresztve Yeol felé. – De jól vagyok. Veled mi a helyzet? Furcsán viselkedsz.

- Beszélnem kell veled!

- Ami azt illeti, nekem is beszélnem kell veled!

 Gyengéd mosolyok, halk szavak, s mondatok töredékei rémlenek csupán abból a valósnak tűnő beszélgetésből. Lehet tényleg igazi is volt… elvégre érzem Chanyeolt; érezhetem a vele történő dolgokat is, nem? Vagy ez csak egy véletlenszerű álom?

- Ki kezdje? – kérdezte a magasabb.

- Jobb, ha én – felelte JoonMyun, majd megállt a colos előtt, s egyszerűen kimondott mindent, amit ki kellett mondania. – Chanyeol, én szeretlek! Talán te vagy az első ember, aki az utóbbi időben örömöt tudott nekem szerezni ebben a világban, és köszönöm ezt az együtt töltött időt! Viszont itt véget kell vetnünk a kapcsolatunknak.

- Várj, ezzel…

- Igen, szakítani akarok! – fejezte be a mondatot a másik helyett. – Nem szeretnék veszekedni, de mindkettőnk érdekében kérlek arra, hogy költözz el!

 Nem bírtam felfogni a szavakat, amik eljutottak tudatomig. JoonMyun szakított Chanyeollal? Biztosan csak álmodom. Ez tuti csak egy álom. Mi oka lett volna amúgy szakítani; semmi! Az égvilágon semmi!

- Haragszol? – kérdezte a magasabb, egy hosszabb filmszakadást követően.

- Nincs okom haragudni – csóválta a fejét JoonMyun, kedves, apai mosollyal.

- De hisz, amit tettem…

- Emberi volt, nem igaz? – nevetett játékosan. – Ezelőtt még sosem csináltál ilyet, nemde?

- Nem, tényleg nem – engedett ki halk sóhajt ajkai közül Chanyeol, ahogy sajnálkozó tekintetét ismét az idősebbre emelte. – De…

- Nincs szükség ilyesmire, Yeol. Azért vagy Limboban, hogy minden olyat megtegyél, amit az életben nem tudtál. Idiótán hangzik, de még az ilyesmiket is ki kell próbálni, hogy teljes legyen az életed. Ráadásul te sem azért tetted, amiért mások szokták manapság. Ugye?

- Persze, hogy nem! – csattant fel a magasabb. – Olyannak ismersz?

- Nem. Pont ezért nem haragszom. Rád amúgy sem tudok. Plusz, szerelmes vagy, nem igaz? Akkora szemét meg én sem vagyok, hogy az igaz szerelem útjába álljak.

- Tévedsz, JoonMyun – felelte komolyan az elálló fülű férfi, ezzel a hangsúlyozásával elérve, hogy minden porcikám idegesen kezdjen remegni. – Ez nem szerelem.

- Hát akkor micsoda?

 És itt kívántam azt, bárcsak ne érezném Chanyeolt…