Teljesen lesokkolódva néztem a colosra, mintha
épp az előbb közölte volna, hogy az Olimposzról származik, melynek legtetején
élte Isteni életét, csak kidobták, mert összeszűrte a levet valami dekoratív
szatírsráccal. Oké Baekhyun, már megint faszságokon jár az eszed, ahelyett hogy
reagálnál valamit. Komolyan, szerintem Dyo már kezdte azt hinni, hogy embóliát
vagy mi a francot kaptam, hiszen csupán tátogva meredtem Chanyeolra, nem tudva
mégis mit kellene mondanom.
- Az… apád? - nyögtem végül csupán ennyit, mintha nem
fogtam volna fel először is, hogy annak a köcsögnek pont ő a fia. Bár ez még
mindig egy hitetlen egybeesésnek tűnt, és valószínűleg nem csak nekem számított
annak.
- Különben miért mondtam volna?
– vonta meg a vállát szerényen, miközben próbált nem folyamatosan JoonMyunnal
szemezni, kinek tekintete hol rajtam, hol párján pihent, a legkevésbé sem
nyugodt formában.
- Hát… nem tudom – válaszoltam
őszintén, továbbra is ledöbbenten ácsorogva az ajtónál, jobb oldalamon a
kíváncsian pislogó Kyungsooval. – Általában az emberek nem szoktak büszkék
lenni az apjukra, ha az egy ekkora seggfej.
- Tudom – húzta el száját
keserűen mosolyogva, legnagyobb döbbenetemre egy cseppet sem dühösen.
- Mi az, hogy tudod? – akadtam
meg egy pillanatra, annál a résznél ragadva le, mikor nem kezdett nekem kurva
anyázni, amiért szidtam az apját.
- Mindig is egy méretes paraszt
volt, már gyerekkoromban is, szóval nem csodálkozom, ha a hátad közepére sem
kívánod.
- De… - ráncoltam szemöldökömet
– Hogyhogy te is ilyennek látod?
- Inkább kellene beképzelnem
magamnak, hogy egy mintaapa? – nevetett fel halkan, mintha szórakoztatná
naivitásom. – Csak azért mert a fia vagyok, még nem kötelességem szeretni őt,
és minden helyzetben a pártját fogni. Ami pedig tény az tény, és az apám egy
barom, ezen nincs mit szépíteni.
- Tényleg az – húztam fájdalmas
mosolyra ajkaimat. – Meghúzta a barátnőmet.
- Szokása – bólintott aprót,
mintha már meg sem kottyanna neki, azaz információ, hogy az apja nem az
anyjával szeretkezik, ki tudja mióta. – Sajnálom, hogy ismerned kell őt.
- Sajnálom, hogy még itt is
neked kell bocsánatot kérned helyette – simítottam meg tarkómat, próbálva
elkerülni a magasabb keserédes pillantásait. Aish, nem az én stílusom volt az
afféle helyzetek megfelelő kezelése, elvégre nem értettem az ilyesmihez.
Újságíró akartam lenni, nem pszichológus, így fogalmam sem volt arról mit kell
tenni egy ilyen helyzetben. Ezek az alapvető emberi tulajdonságok valahogy
kimaradtak belőlem, pedig nem voltam robot, vagy ilyesmi, csak nem viseltem jól
a kínos szituációkat.
- Sokáig akartok még ilyen
romantikusan meredni a semmibe, vagy hajlandóak vagytok elhúzni? – dörzsölte
meg fáradtan szemeit JoonMyun kedves megnyilvánulásával utalva arra, hogy
kotródjunk el a picsába, mert dugni kívánna a colossal. És még szerencse, hogy
nyíltan finoman fogalmazott, de szavai mögött megbújtam eme tényleges tények,
melyek után, Dyo és én, elegánsan távoztunk a lakásból.
- Nem vicceltél – pillantott
rám a fiatalabb, ahogy baktatott le a lépcsőkön, időnként néha rám sandítva. –
Ez a kölyök eléggé furcsa.
- Kölyök? – ráncoltam
homlokomat. – Jóval idősebb nálad.
- Honnan tudod?
- Mert már nagyon régóta itt
van – sóhajtottam halkabban, ahogy kiértünk az épületből, egyenest a nyirkos
utcára. – Az is lehet, megvan több száz éves is.
- Lehet – vont vállat
lakótársam, ahogy lépésinek koppanását számolta. – Viszont ez nem akadályozza
túl sok mindenben, ahogy látom.
- Mire akarsz ezzel célozni?
- Csak nézz rá – emelte rám
tekintetét, próbálva szavak nélkül rávezetni a lényegre, de olyan tompa voltam,
hogy erre esély nem sok akadt. – Ebben a világban nem sokat számít a kor,
hiszen JoonMyun sem öregszik, pedig jó néhány éve itt lehet, de még így is csak
huszonnégynek mondanám. Ráadásul ez a Chanyeol gyerek sem lehet több
huszonháromnál.
- Honnan veszed? – kérdeztem,
mert az ilyen dolgokról Dyonak mindig nagyon érdekes elméletei szoktak lenni.
- Park professzor kicsit több
mint negyven éves, igaz? – kezdett bele. – Így lehetséges, hogy van vagy éppen
volt egy korunkbeli fia, aki nem más, mint Chanyeol. Viszont, aki idekerül,
csak különleges esetekben öregszik, nem?
- De – bólintottam aprót,
próbálva logikusan összekapcsolni a fiú szavait.
- Ez azt jelenti, hogy Chanyeol
csak néhány éve, vagy csupán néhány hónapja került ide, elvégre korábban nem halhatott
meg, hiszen akkor csak tizenéves volt. Több tíz éve sem lehet itt öregedés
nélkül, mivel akkor nem köthető össze Park professzorral.
- Logikus – biccentettem egyet.
– De miért kezdted ezt kiszámolni?
- Fogalmam sincs – nevetette el
magát halkan, miközben lazán megvakarta tarkóját, valami normális okot akarva
kitalálni tetteire. – Talán csak be akartam bizonyítani, hogy itt nem számít a
kor. Chanyeol és JoonMyun között több évtized is meglehet, mégis remekül
megvannak egymással, ami csak annyit jelent, hogy nevezhetem JoonMyunt
kölyöknek, még akkor is, ha elvileg idősebb nálam.
- Jó, legyen neked –
sóhajtottam fáradtan, mert nem éreztem magamban annyi erőt arra, hogy még Dyo
tudálékos viselkedését is elviseljem. Csíptem, amikor ilyen volt, csak olyankor
agy is kellett volna ahhoz, hogy megértsem őt, ami nekem akkor éppen nem volt.
– Nem hittem volna, hogy ennyire fogsz ragaszkodni az igazadhoz.
- Ismersz, tudod mennyire
akaratos vagyok – nevette el magát, ahogy játékosan átkarolta vállaimat, téve
egy szívemet megmelengető baráti gesztust. Szerettem,
amikor Dyo közel volt hozzám. – Na mutasd, merre laksz!
Szavak nélkül vezettem el barátom az újdonsült
lakhelyemre, amely rögvest elnyerte a fiú tetszését. Kyungsoo nem volt egy
válogatós fajta, akár még egy koszos porfészekkel is beérte, de mivel
Limbo-beli lakásom tökéletesnek volt mondható, barátom elégedetten foglalta el
helyét a szomszédos szobában. Azzal váltam el tőle, hogy másnap korán munkába
viszem és bemutatom Hongkinak, szóval testileg és lelkileg is felkészültnek
kell lennie. Azzal becsuktam szobája ajtaját, majd mindketten aludni vonultunk.
**
Hat órakor kipattantak a szemeim, minimális
álmosságot is mellőzve, nem éreztetve velem a további alvás vágyát. Csendben
keltem ki ágyamból, s úgy lopakodtam végig a lakáson, mintha még magát a
Napsugarakat sem akarnám megzavarni napi rutinjukban. Sosem voltam egy
látványos ember, így még az olyan egyszerű dolgaim, mint a felkelés sem volt
valami nagy szám. Némán tettem mindent, kiélvezve a csend legapróbb részét is,
amely elhitette velem, hogy egy pillanatra még az idő is megállt.
Kinyitva a konyhaszekrényeket, azokban poharak
s tányérok sokaságát láttam, melyek ijesztően hasonlítottak a régi
lakásbeliekre. Kihúzva a fiókokat, rengetek kést, villát és kanalat fedeztem
fel, ki tudja hány pár evőpálcika mellett heverve, tökéletesen szimmetrikusan.
Elrohanva a fürdőig, ott mindenféle pipere cuccokat pillantottam meg, olyan
felállásban, mint amilyenben régen is voltak. A bal oldalon az én cuccaim
hevertek szanaszét, mintha valaki atombombát hajított volna közéjük, míg a
jobbon Dyo holmijai alkotta gyönyörű összképet. Benéztem a szobámban található
ruhásszekrénybe is, amiben az összes sajátomnak nevezhető nadrágot s inget
megtaláltam, majdnem teljesen ugyanolyan tematika szerint, mint amilyenben, a
valódi életben hagytam.
- Bámulatos! – ámuldoztam,
elvégre nem volt megszokottnak nevezhető, hogy hirtelen csak a semmiből mindent
megkapok, amim eddig volt, csak éppen egy másik dimenzióban. Ezzel az elvvel
mentem vissza a konyhába, majd elővettem a csurig megrakott hűtőből egy liter
tejet, és kávét kezdtem főzni magamnak, mert nem akartam elvonatkoztatni a
szokásaimtól.
- Jó reggelt! – baktatott ki
élénken szobájából lakótársam, teljesen felöltözött állapotban ülve le az
ebédlőasztalhoz, miközben hatalmas szemeket meresztett rám.
- Hogy aludtál? – kérdeztem,
ahogy elé is letettem egy bögre koffeinnel teletömött energiabombát, amit vele
szemben kortyolgattam, hogy kicsit jobban felébresszem magam.
- Jól, mint mindig, de te
ugyanolyan kifáradt szerencsétlennek tűnsz, mint amilyen régen is voltál. Nincs
igazam?
- Szopd le az összes faszom,
oké? – löktem oldalba, mire eget rengető kacagás szakadt ki belőle, amely
halovány mosolyt erőltetett arcomra. Szerettem,
amikor Dyo nevetett.
- Cáfolhatatlan; semmit sem
változtál! – kuncogott továbbra is, ahogy lassan belekortyolt kávéjába, néhány
másodpercre ignorálva engem. Nem mellesleg Kyungsoo aznap reggel remekül nézett
ki; egy bőrcipőt húzott, amely tökéletesen illet feszes sötétkék csőfarmeréhez,
ami kiemelte lábait. Felülre egy sima fehér inget vett, aminek nyakrészét nem
gombolta be, így belátást nyerhettem hófehér mellkasára. Ezután egy
angolstílusú zakót dobott magára, ami pedig szép alakjának adott egyfajta
eleganciát, miközben vékony, kissé nőies derekát engedte kiemelni. Tényleg
nagyon jól nézett ki.
- Mehetünk? – kérdeztem, miután
nagy nehezen én is összekapartam magam, s emberi küllemet varázsoltam szánalmas
lényemnek. Nem vittem túlzásba, csak egy edzőcipőt, egy fehér farmert és egy
kényelmesebb fekete V kivágású pólót vettem fel, rá pedig egy hosszabb fazonú
szürke pulóvert, melyet nem lehetett összekötni, s vége majdhogynem a térdemet
verte. Teljesen úgy festettem, mint egy tumblr srác, de szerettem így öltözködni,
szóval bekaphatja, azaz idióta fényképes-blog, vagy mi a faszom.
- Persze – bólintott a fiú,
majd hozzátette. – Hova is megyünk pontosan?
- A szerkesztőséghez, ide
szembe! – mutattam ki az ablakon egyenesen a leendő munkahelyünkre pillantva,
mire lakótársam hümmögve vette tudomásul a tényeket. Ilyenkor mindig kissé
felfújta arcát, ami még aranyosabbá tette eleve cuki vonásait; persze utálta, ha ezt megemlítettem neki, de
nekem nagyon tetszett.
- Hahó! – köszöntem be a kupis
helységbe, mire hirtelen felbukkant előttem munkaadóm, Lee Hongki, hatalmas
vigyorral kedves arcát. Persze ezzel a nyitással szívinfarktust okozott nekem,
de ezzel ne is foglalkozzon, csak ugrándozzon, mint majom a dzsungelben. –
Baszki Hongki, a szívbajt hozod rám! – kaptam mellkasomhoz, mire az idősebből
halk kuncogás szakadt ki.
- Bocs, de nézd a jó oldalát;
így biztosan kiment minden álom a szemedből! – veregette meg vállamat, majd
Kyungsoo felé sandítva, a lakótársamnak szentelte minden figyelmét. – Oh la-la,
kit hoztál nekem?
- Hongki, ő itt a barátom Do
Kyungsoo és neki is állás kellene. Dolgozhatna velünk? – kérdeztem megpróbálva
gyorsan lerendezni ezt a dolgot, mert nem akartam ezzel sokáig tökölni.
- Nem látom akadályát! - mosolyodott el a férfi, majd csillogó
szemekkel a fiatalabbat kezdte vizslatni. – Munka rengeteg van, emberünk pedig
kevés; üdv a csapatunkban Kyungsoo!
- Csak Dyo, ha kérhetném –
jegyezte meg mosolyogva barátom, miután kezet rázott az újdonsült főnökünkkel.
- Ahogy akarod Dyo! – Hongki
egyszerűen ragyogott azon a reggelen, főleg akkor, mikor Kyungsoora emelte
meleg tekintetét, s azzal vizslatta a fiút. – Oh, majdnem el is felejtettem:
Még nem ismeritek a munkatársakat! Gyertek, bemutatlak nekik!
Lementünk az alagsorba a csigalépcsőn
keresztül, s az épület letisztult, sokkalta nyugodtabb helyére érkeztünk, ami
akkor minden volt, csak épp tiszta nem. Az asztalokon milliónyi kupac papír
hevert, teljesen össze-vissza állapotban, mintha csak egy tornádó söpört volna
végig a termen. A telefonok folyamatosan csörögtek, a bekapcsolta számítógépek
képernyői hol ilyen, hol olyan színben villogtak, totális őrületben kavarogva.
A sorok között egy csinosan felöltözött, hosszú combú, viszonylag teltebb
alkatú, festett vörös hajú nő forgolódott, egyszerre beszélve két kagylóba, míg
kezében egy hatalmas dossziét tartva keresett valamit szemeivel. Számomra a
cselekedetei fizikailag teljesen lehetetlenek voltak.
- Sajnálom uram, de nem áll
szándékunkban kiadni még egy könyvet a macskák párzási szokásairól – sóhajtott
az egyik telefonba. – Hogy miért? Mert mi nem foglalkozunk efféle érdektelen
baromságokkal! – fújatott idegesen, majd lecsapta a készüléket, míg a másik
vonalon keresztül hallgatta a teljesen más témáról beszélő hangot. – Ez igen
érdekesen hangzik; mondja csak, mikorra tudna eljönni hozzánk, hogy
megbeszéljük a részleteket? Szerda? Tökéletes lenne; köszönöm, önnek is!
Viszonthallásra!
- Már megint JungHyo hyung
zaklatott a beteg macskáival? – mosolyodott el kedvesen Hongki, ahogy a
megfáradt lányra pillantott.
- Az a pasi egyszerűen nem tud
elvonatkoztatni azoktól a kis dögöktől! – morgolódott a nem mellesleg nagyon
dekoratív hölgyemény.
- És ki volt a másik, akivel
beszéltél?
- Kim Juniel írónő mesélt nekem
az új könyvének a témájáról, amit holnapra el is kellene olvasni, mivel szerdán
jön megbeszélésre, viszont Hongki, most mondom neked, hogy nekem erre nem lesz
időm, mivel még az előző kézirattal sem végeztem, aminek megtárgyalása keddre
esedékes!
- Nem kell aggódnod Luna,
ugyanis a mai naptól fogva két új munkaerővel is számolni tudsz! – mondta
büszkén a férfi, majd felénk nyújtotta karját, mintha csak két híres celebet
akarna felkonferálni. – Ő itt Byun Baekhyun az új szervezőnk!
- Nagyon örvendek! – hajoltam
meg kissé, majd kezet fogtam a kedvesen mosolygó lánnyal.
- Min Luna, pénzügyes, el nem
ismert menedzser és olvasó! – mutatkozott be rendesen, ahogy ismét
felegyenesedve néztem szép arcára. – Készülj fel, hogy a munkám ezen részét te
fogod végezni, szóval kötél idegekre lesz szükséged!
- Ne aggódj, ezzel nem lesz
probléma! – biztosítottam őt talpraesettségemről, mielőtt még utat engedtem
volna barátomnak, hogy megismerhesse eddig nagyon szimpatikus kolléganőnket.
- Ő pedig Do Kyungsoo, az új
olvasónk! – vette át a beszédet Hongki ismételten, ahogy ezúttal Dyo-t mutatta
be Lunának.
- Nagyon örülök, hogy
megismerhetlek!
- Szintúgy – biccentett
óvatosan a fiatalabb, gyér mosollyal ajkain.
Luna nagyon kedvesen tájékoztatott minket a
feladatainkról, és még asztalt is kaptunk, ahol rendesen dolgozhattunk. Apám,
sosem hittem volna, hogy egyszer majd egy szerkesztőségnél saját asztalom ez;
ez már valami! És a humorom, még mindig rémes, főleg, amikor saját magammal
szemben próbálok ironikus lenni. Ezt még gyakorolni kell. Na mindegy. Először
eléggé korlátozott munkát kaptam, valami beosztást kellett megcsinálnom, de
szerencsémre azzal gyorsan végeztem, és nem vett igénybe semmiféle nagy
kreativitást, aminek örültem, mivel akkor valahogy egyáltalán nem fogott az
agyam. Viszont néhány órával később…
Dyo nagyban olvasott egy könyvet, amit Luna a
kezébe nyomott rögtön a kezdéskor, azzal érvelve, hogy rohadt gyorsan végeznie
kell vele és részletes jelentés köteles alkotni róla. Mivel Kyungsoo jó volt az
ilyesmiben, ez meg sem kottyant neki, viszont az én ujjaim már fáradtak a sok
gépeléstől és a folyamatos telefonhívások kezdtek megőrjíteni. Fene se hitte
volna, hogy egy könyvkiadónál dolgozni ilyen piszok fárasztó munka; mintha egy
rossz yaoi animében lettem volna, esküszöm.
- Baekhyun, Jaejin látni akar!
– dobott meg egy galacsinnal Hongki, jelezve, hogy menjek be a szobába, ami
felé biccentett.
- Hogy kicsoda? – ráncoltam
homlokom, ahogy meghallottam az ismeretlen nevet.
- A grafikusunk; épp most
tervezi a legújabb kasszasiker gyanús könyvünk borítóját, és segítségre van szüksége.
- De miért tőlem kér
segítséget? – értetlenkedtem továbbra is. – Hiszen nem is ismer.
- Épp ezért – felelte lelkesen
Hongki elém állva, karomnál fogva húzogatva gyengéden, ezzel próbálva elérni,
hogy felálljak. – Állítása szerint, egy új ember új múzsa lehet számára. Ne
akarj kiigazodni, az elvont művészgyereken, csak menj be hozzá!
Hongki a főnököm volt, így kötelességem volt
teljesíteni a kérését, és elvonszolni a seggem ahhoz a grafikus sráchoz, aki
kifejezetten velem akart beszélni. Az elején mondott valami olyasmit Hongki,
hogy majd kell ennek a Jaejinnek is segítenem, de azt nem hittem volna, hogy
ilyen hamar.
Halkan kopogtam az ajtón, és mivel semmilyen
választ nem kaptam, óvatosan benyitottam, lehetőleg úgy, hogy semmiféle hangot
ne adjak ki magamból, mert a szoba abban a pillanatban a közelgő halálom
helyszínéül szolgált. És milyen vicces,
hogy ezt úgy mondom, hogy konkrétan meghaltam. Viszont az a hely,
egyszerűen hátborzongató volt: a teljes káosz uralkodott ott, esküszöm.
Galacsinok, ceruza törmelékek mindenhol szanaszét heverve, mintha az előbb
élték volna át a kivégzésüket. Sötét volt, alig láttam, azt hittem menten
pofára esek valamiben, viszont szerencsémre egy íróasztallámpa gyér fénye adott
annyi támpontot, hogy ne nyaljam fel a parkettát. A bútor mellé érve vettem
észre, egy arra görnyedő alakot, aki nagyon úgy tűnt, nem éppen a kreativitása
fénykorát élte. A vékony test fáradtan terült el az asztalon, több rajzlap és
toll társaságában, lassan szívva be tüdejébe a levegőt. Halkan köhintettem
egyet, jelezve, hogy én is jelen vagyok, mire az ismeretlen férfi nagy nehezen
felemelte testét, s függőleges állapotában, fáradt szemekkel rám sandított.
- Te vagy Baekhyun? – kérdezte
kissé rekedtes hangon, de amúgy érezni lehetett érdekes orgánumának majdnem
minden rezdülését. Arca egyszerre volt gyermeki, mégis rendkívül férfias, talán
az erős állkapocsvonal és szép ádámcsutka miatt. Haja koromfekete tincsei
ide-oda álltak, valószínűleg egy nap eléggé gyakran túrt bele, kezelhetetlen
emberi reakciók révén, elvégre alkotóművészről volt szó, kik gyakran tépkedték
hajszálaikat agyuk s fejbőrük megmozgatása érdekében.
- Igen. Tudok neked valamiben
segíteni?
- Megmondanád ezek közül,
melyik illene leginkább egy borítóra? – kérdezte, ahogy kezembe nyomta
vázlatfüzetét. Gondolkodás nélkül kinyitottam azt, viszont a látvány, ami
fogadott, egy pillanatra még a szívemet is megállította. Jaejin ugyanis
aktusokról készített hihetetlen kidolgozott rajzokat, melyeken… férfiak
szerepeltek. A dagadó izmok tökéletesen voltak megformálva, ahogy a testeken
elhelyezkedő izzadtságcseppek is, melyek valószínűleg a testükben tomboló
vágyaktól kerültek rájuk. Hihetetlen szokatlan volt több homoszexuális
szeretkezés részletesen lerajzolt látványa, de az még szokatlanabbnak tűnt,
hogy mindez nekem tetszett.
- Öhm… Miféle könyvhöz kell ez?
– kérdeztem hatalmasat nyelve, megpróbálva leplezni titkos izgalmamat. A férfi
vonta vállát, majd papírjai között kezdett kutakodni, mintha puskára lett volna
szüksége, a pontos cím megmondása érdekében.
- BL regény, holnap tárgyalunk
az íróval – lesett egy cetlire majd visszapillantott rám.
- Mi az a BL?
- Boys Love – válaszolt
egyszerűen, mire fejbecsapott a reveláció idegesítő kalapácsa, ami az utóbbi
időben mindig az én fejemen csattant el. Mondjuk, így már minden világos volt,
azt illetően, Jaejin miért rajzolgatott seggre pacsizó csinifiúkat.
- Beleolvashatnék a könyvbe?
Hátha akkor több ötletet tudok adni a borítót illetően – mondtam gyorsan,
reménykedve abban, hogy a férfi nem vette észre a zavartságom apró jeleit.
Megvonva vállait, néhány gépelt oldalt nyújtott felém, melyeket gondolkodás
nélkül vettem ki hossz ujjai közül.
- Ezeket az írótól kaptam,
mondván, hogy eme néhány oldal alapján rajzoljam le a borítót. Nekem túl
erotikus a képzelőerőm, így lehetséges, hogy nem lesznek megfelelők a
vázlataim; kijavíthatnám a rajzokat, de akárhányszor újat próbáltam csinálni,
mindig valami ilyen lett belőle. Ezért kell valaki, aki segítsen!
- Értem – bólintottam egyet,
ahogy gyorsan végigfutottam a sorok hosszát, miközben magamban mérlegeltem. –
Egy tíz perc múlva visszajövök, addig átolvasom ezeket, rendben?
- Rendben – azzal fogtam magam,
és magára hagytam Jaejint a sötét teremben, hadd pihenhesse ki az eddigi
munkát. Izgatottan tettem le a seggem helyemre, ahogy remegő ujjaim között
tartottam azt a néhány lapot, melyeknek elolvasása már így látatlanban is
gyomorgörcsöt okozott testemnek. Miért félek? Életem során rengeteg erotikus könyvet
olvastam már, ez sem lehet sokkal másabb – gondoltam, miközben próbáltam
elrendezni a szervezetemben tomboló hormonokat. Lehetett azokat még annak
nevezni? Elvégre már huszonhárom éves voltam, nem volt semmi szégyellnivalóm,
és a munkám részét képezte, hogy el kell olvasnom egy homoszexuális tartalmú
könyvet. Nem kellett idegesnek lennem, és ezt mélyen magamban tudtam is, de
akkor valahogy ezek a dolgok nem jutottak el a csökött agyamig.
Egyik sor követte a másikat, és ahogy egyre
inkább belemélyedtem az olvasásban, s ahogy egyre közelebb értem a rövid kis
részlet lényegéhez – ami a két férfi orgazmusa volt –, éreztem, hogy a testemet
elönti a forróság. Ketyegőm tempója pillanatról pillanatra erősödött fel, a
pulzusom száma valószínűleg már az eget verte, miközben a végtagjaimban táncoló
bizsergés, egy egészen másik helyre készült vándorolni.
Baszki, én tényleg felizgultam egy BL
regényre?! – akadtam ki rögvest, ahogy realizáltam a testem önkéntelen
reakcióit arra a néhány oldalra. A büdös picsába! Mégis mi a francért tetszik
ez nekem ennyire? Jobban beindult a fantáziám egy-két sortól, mint több
kötetnyi hetero tartalmú erotikus műtől, amiknek olvasását igazából egyáltalán
nem élveztem. Viszont ez… egyszerűen szavakat nem találok arra, mégis miféle
képek jelentek meg lelki szemeim előtt, mikor az aktus részletezéséhez
érkeztem. Nem tudom az író saját tapasztalatból vagy fantáziából, alkotta a
szex jelenetet, de olyan kibaszott izgatóra sikeredett, hogy még…
- Baek – lépett váratlanul mellém
Dyo, mire ijedten pillantottam fel a fiúra, ki aggódó pillantásokkal
vizslatott. – Mit olvasol? – vette ki a kezemből azt a néhány lapot, melyeken
az elmémet megborító szavak sorakoztak.
- Öhm… Ezt Jaejin adta, hogy
tudjak neki segíteni a borító tervezésben – makogtam zavartan, elvégre
mégiscsak szokatlan volt tőlem, hogy yaoit olvastam.
- Mennyi segítséget ad, ha
pornót olvasol? – vonta össze szemöldökét, ahogy fél szemmel rám sandított,
mintha valamit ki akart volna szedni belőlem. – Minden rendben? Kissé sápadtnak
tűnsz.
- Jól vagyok – nyeltem egyet,
ahogy óvatosan keresztbe tett lábakkal próbáltam leplezni valódi problémám
nyíltan megmutatható jelenségét, amit köznyelven álló fasznak neveztek. Persze Kyungsoot
nem tudtam átverni, hiszen a férfi még az anyámnál is jobban ismert engem, így
gyanakvóan mérte végig testemet, de olyan messzire nem jutott, mivel tekintete
látványosan ágyéktájékon akadt meg.
- Baekhyun, te most komolyan…?
- Igen – válaszoltam kapásból,
nem akarva megvárni a mondat végét.
- És ez a…?
- Igen, amiatt van.
- Értem – válaszolt csendesen,
megpróbálva nem mindig meredező péniszemet fixírozni, de az olyan látványosan
ácsingózott felfele, mint egy kibaszott zászlórúd. – És nem kellene szólnunk
valakinek?
- Megőrültél?! Dehogy szólunk!
- Akkor mit fogsz tenni? Egész nap
egy merevedéssel a lábad között akarsz lófrálni, mintha mi sem történt volna? –
tette fel költői kérdését, melyből csak úgy csöpögött a gúny, és a lesajnálás
minden verziója.
- Nem, terveztem még a gatyámat
is letolom és játszom a muti-bácsit – válaszoltam csuklóból visszaverve, mire
csak egy szemforgatást kaptam. – Ne nézzél már teljesen hülyének kérlek! Elmegyek
a mosdóba és lerendezem, csak ez az egész olyan rohadt furcsa.
- Mi? – ráncolta homlokát. –
Tudtommal nem most volt életedben először munkahelyen merevedésed, ez pedig
természetes, ha éppen erotikus regényeket olvastatnak veled.
- Értsd meg Dyo, nekem nem
azzal van a bajom, hogy felizgultam egy pornókönyvre, mint az ötvenes unatkozó öregasszonyok
a Szürke 50 Árnyalatára – túrtam bele
idegesen hajamba, ahogy őszintén próbáltam kimondani a szituáció legzavaróbb
részét. – Hanem azzal, hogy ebben a néhány oldalban egyetlen egy nő sem
szerepelt, ami lássuk be, egy hetero pasinál eléggé különös.
- Ezért mondtam, hogy talán szól…
- szakította félbe saját mondatát, pontosan akkor, amikor a jó kedélyű Hongki
libbent mellénk, olyan angyali mosollyal orcáján, mintha egy Disney meséből
lépett volna elő.
- Dyo, hogy haladsz az
olvasással? – pillantott a fiatalabbra, kíváncsi szemekkel vizslatva a fiút,
ahogy az asztalomra támaszkodott.
- Már csak két fejezet van
hátra – válaszolt, óvatosan megdörzsölve szemeit, hiszen valószínűleg
egyhuzamban letolni egy könyvet nem kis munka volt a számára.
- Remek – mosolyodott el. – A kérdésem
már csak az lenne, hogy Baekhyunnak miért áll a farka?
Azt hittem ott helyben süllyedek le egészen a
pokol kapujáig olyannyira zavarba estem főnököm kérdésétől. Azaz egész helyzet
rendkívül kínos volt, és már csak arra vártam, hogy legyen vége annak a
résznek, aminél azon kattog mindenki miért áll a pöcsöm.
- Öhm – makogott a barátom, nem
tudva normális választ adni, mire sajnos kinyögte azt, ami először az eszébe
jutott. – Mert melegpornót olvasott!
- Kyungsoo! – korholtam le
egyetlen egy szavammal a fiatalabbat, ami történetesen a neve volt, de ahogy
kisziszegtem mindezt fogaim közül, érezni lehetett a bennem tomboló
feszültséget.
- De ez normális, nem? –
ráncolta homlokát, mintha teljesen természetes lett volna, hogy munkaidőben áll
a kicsi Baekhyun. – Hiszen te meleg vagy!
- Dehogy vagyok! – tiltakoztam rögvest,
ami egy elég látványos meghökkenést váltott ki az idősebből.
- Nem?
- Nem. A nőket szeretem! –
válaszoltam harsányan, próbálva mindenképpen meggyőzni őt az igazamról, viszont
nem úgy festett, mint aki száz százalékban, biztos ebben. A férfi állát kezdte
dörzsölgetni, mintha csak erősen gondolkodna valamin, közben folyamatosan engem
fixírozva, egy pillanatra sem tévesztve szem elől továbbra is ideges lényemet. Természetesen
a merevedésem továbbra is ott ácsingózott közöttünk, de akkor – hála Hongki
elmélkedésének – háttérbe szorult, azaz apró zavaró tényező.
- Volt barátnőd, mielőtt
idekerültél?
- Közvetlen a szakításunk után
néhány órával estem le az erkélyről – mondtam, továbbra sem értve, ez miért
volt olyan fontos Hongki számára, de nem láttam akadályát annak, hogy ne tudnék
válaszolni.
- És boldog voltál vele? Vagy
az előző csajaiddal? – Nem tudtam a szánalmas párkapcsolati életem miért lett
hirtelen ennyire érdekelt főnököm számára, de nagyon meg szerettem volna tudni,
mégis mi okból kifolyólag kezdett el kérdezősködni.
- Ennek mi köze van ahhoz,
meleg vagyok-e vagy sem?
- Nálunk Limboban eléggé
gyakori, hogy az ember szexuálisan megváltozik.
- Mi az hogy megváltozik?! –
akadtam fenn rögtön mondatának első részén, mire Dyo vállaimra tette kezét,
jelezve, hogy hagyjam Hongkit beszélni.
- Annak érdekében, hogy aki
idekerül, semmit se bánjon meg és mindent elérhessen, amit a való életében nem
tudott, meg kell ismernie önmagát. Nálunk lehetetlenség hazudni, mert a tested
automatikusan kimondatja veled a szavakat, és ilyen helyzetekben, kimutatja
valós vágyaidat.
- Tehát azt akarod nekem
beadni, hogy egész eddigi életem során, mélyen legbelül meleg voltam, és emiatt
nem rendelkeztem sosem sikeres kapcsolatokkal?
- Én semmi ilyet nem mondtam –
emelte fel a kezét védekezésképpen, mert akkor olyan agresszív voltam, mint egy
nő menstruációkor. – De itt kiderülhet, hogy valójában mit szeretsz, és nagyon
úgy tűnik, számodra nem Évát teremtettek, hanem egy másik Ádámot.
Nem akartam elfogadni Hongki magyarázatát. Nem
tudtam volna elképzelni azt, hogy tényleg meleg lettem volna, viszont nagyon
úgy festett, hogy tényleg azzá váltam. Itt volt például, ez a Luna csaj;
normális esetben már rástartoltam volna, mert baromi dögösen nézett ki, de… nem
vonzott. Nem tudom elképzelni, ahogy alattam fekszik, és kéjesen nyögdécsel,
ahogy Taeyeon tette. Viszont, mikor a képeket néztem és a szöveget olvastam,
nagyon is bele tudtam képzelni magam a helyzetbe, ráadásul passzív félként. A
gondolat, hogy egy férfivel legyek önmagában nem vonzott, de ahogy azaz író
leírta azt az aktus… Na abban nagyon benne lettem volna. Tényleg meleg lennék? És
ha visszatérek az életembe, akkor megint a nőket fogom szeretni? Vagy most
örökké a férfiakat fogom előnyben részesíteni? Aish, sok hülye kérdés. Csak
fogadd el, hogy meleg vagy és csináld tovább a többit! – mondtam magamnak, egy
halkabb sóhaj kíséretében. Úgy se lesz Limboban olyan pasi, akibe bele tudnék
zúgni.
Elmélkedésemből Dyo hirtelen felcsendült
nevetése szakított ki; Hongki valamit mondott a fiúnak, amin az kacagni
kezdett. Szerettem Kyungsoo nevetését.
Hé, egy pillanat! Mióta gondolok ilyenekre? Amióta Dyo itt van velem,
folyamatosan a közelében akarok lenni, és olyan dolgok járnak a fejemben, ami
normális esetben eddig még sosem. Szeretem, ha átölel, szeretem a mosolyát,
szeretem a nevetését, szeretem, amikor tudálékosan viselkedik, és ha kicsit
felfújja az arcát, még ha ő utálja is. Eddig azt hittem ezek normális gondolatok,
elvégre Kyungsoo a legjobb barátom, természetes, hogy szimpatikus nekem a
legtöbb tulajdonsága, de… Miért gondolok rá így? Miért szeretem hallani a
nevetését, a hangját, miért szeretem, ha megérint, ha hozzám szól, ha rám
mosolyog…
Baszki!
Szerelmes vagyok Dyo-ba!
Hát ez.. kész!
VálaszTörlésSosem gondoltam volna, hogy egyszer így megörülök az írásodnak drága Noelka! (*.*)
Már gondolkoztam ám rajta, hogy írok neked, hogy húzd el a seggedet írni! De nem kellett jött magától és ráadásul egy ilyen fasza kis részt rittyentettél össze,ami kicsit rövid volt, vagy csak én kajáltam be gyorsan?
ChanYeol milyen jól kezelte már Baekkie meglepettségét! Nem is gondoltam volna, hogy majd így leblamálja a saját apját... vagyis mondta, hogy tudta milyen meg minek hazudjon (nem is tudott volna) de akkor is!
Suho milyen kedvesen elküldte már őket a fenébe... x'D És, hogy "dugni akar a colossal"...
Beírtam. Tudtam, hogy valamit kitalálsz, mert csodálkoztam, hogy ilyen semmilyen módon írtad le az estét/reggelt. De erre nem gondoltam, hogy majd a szexi JaeJinhez kell bemennie! Tetszett az a rész amikor leírtad, hogy is nézett ki... vááááá *--* (mindig is imádtam ez a gyereket)
Addig még oké volt, hogy egy szexi vadállat, de ha még jól is rajzol... ráadásul olyan keze van ennek az embernek... (ömlengés...)
TEHÁT! BaekHyun te kibaszottul buzi vagy(!) és eddig nem tudtad? Elég nagy baj! Furcsállottam, hogy minden, ami Dyoval kapcsolatos volt dőlt betűvel csapattad. Aish gondoltam, alapvetően szeretem a BaekSoot, de ebből hogy a fenébe varázsolsz ChanBaeket asszony??? Kérdésemre remélem hamar választ kapok ! ;)
Ja és mikor mondta HongKi, hogy neki egy másik Ádámot teremtetek akkor ösztönösen is az ADAMS jutott eszembe... Nem tudom vágod-e őket.. O...o :D
Na hajrá a továbbiakban aztán majd zaklatlak! ;)
By: Atina ♥
Mi az, hogy Noelka? xDD
TörlésNos, örülök, hogy ennyire boldog lettél eme kis fejezettől. Nyugodtan elkezdhettél volna zaklatni, mert nálam nincs olyan, hogy több mint egy hónapig nincs új rész >< Haragszom is magamra ezerrel, de örülök, hogy legalább most tudtam ezt hozni. Nem lett rövid, 12 gépelt oldal lett, szóval csak te olvastál gyorsan xD
Amikor majd látványosan alakulni fog a BaekYeol szál, akkor Chanyeol elég sokat fog mesélni, és ott majd vissza fogok utalni a fiú nyugodtságára is ^^
Na igen, Suho itt most nem a kedvességéről ismert, de ez van, ezt kell szeretni xD Amúgy ahogy látom, nektek még nem szimpatikus Suho, de szerintem később meg fogjátok kedvelni ^^
Én is nagyon kedvelem JaeJin-t, de azért még mindig Hongki a favoritom, elvégre ő Lee Hongki.... Szerintem ezt nem kell részleteznem ^^ Szerintem JaeJinnek nagyon szép arca van, és Baekhyun sem vélekedett másképp ;)
Ja, Baek nem jött rá, hogy a férfiakat szereti, de majd itt Limboba, minden világossá fog válni számára ;) Igen, most biztosan azt hiszed itt nem BaekYeol, hanem BaekSoo lesz, de megnyugtatlak, a következő fejezetben választ fog kapni a kérdéseidre ^^ És, hogyan fogok ebből BaekYeol-t csinálni? Az maradjon az én titkom! ^3^
Tudom, melyik az ADAMS, de nem tudom miért ez jutott eszedbe.... Ezen nem próbálok meg kiigazodni xD
Köszi, hogy írtál, hamarosan hozok egy folytatást, ha nem is ebből! xDDD
Noel <3
Àlljon meg a menet! Chanyeol nem az Olimposzról származik? :O Akkor én eddig tévedésben éltem. Kár :-(
VálaszTörlésAmúgy, szia Noel!
Chanyeol akkor is maga a tökély, amit Junmyeon már tud és khm ja jó lehetett neki Baekhyunék távozása után. ;-) Basszus az apja az a roppant irritáló fazon...*blöa* Előző rész vége utàn gondoltam rá, hogy tuti nem fogja a védelmébe venni Park professzor urat és lám...^^
Nem is tudom, szerintem nem kéne Baekhyunnak olyan következtetéseket levonnia, hogy ő most aztán szerelmes Dyoba. Akkor már én is az vagyok, mert szeretem ezt meg azt Dyoban (ölelgetni nem szokott sajna). :-P
De hát ez majd kiderül. Bajom nem lenne vele, jók lennének együtt, mert ja Dyot imádom. :-) (Most amúgy is Kyungsoo mániában szenvedek mióta nézem az I remember yout. Igaz picike szerepe van, de majd' kiugrom a bőrömből, ha megjelenik. Off) De akkor is, BAEKHYUN TE EL VAGY TÈVEDVE, CHAN A TE EMBERED! Különben is Jongin szomorkodni fog, ha összejönnek. De... Kyungsoo úgy se menne bele szerintem. Mindegy, most legalább már a főszereplő is megmelegszik és a történet yaoi bekategorizálása èrtelmet nyer, lesz mèg ebből Baekyeol. ^^
Ohm az a szerkesztőség nekem nagyon bejövős hangulatilag, mondom ezt úgy hogy nem vonz pl. az újságíràs. (Bár kiadvànyszerkesztő szakmámat gyakorolhatnám ott.) Irány Limbo! Megyek a tetőre fejest ugrani. :-P Csak viccelek és ràadásul rosszul. :-D
Rettentően érdeklődve várom a folytatást, hogy Baek kibogozza az érzéseit Soo irányába, meg minden mással kapcsolatban is várom. Köszönöm, hogy olvashattam. Pusz
Ditta <3
Ki kell, hogy ábrándítsalak, mert a colos nem onnan származik :(( xD
TörlésNeked is szia! ^^
Jaj ne is mond! xD JoonMyunnak nagyon jó volt, Baekhyunék távozása után, ebben biztos lehetsz ;) Igen, Chanyeol megszívta egy ekkora köcsög apukával, de ez van, ő pedig emelt fővel szarik minderre. Ki akarná megvédeni azt? xD
Hát, kinek mi. Baekhyun jó néhány évet lehúzott Dyo mellett, így nem tudhatod, hogy azokat az időket miként élte meg, mert még ő sem tudja. Azért derült ki Limboban, hogy képes legyen rájönni, tényleg szerelmes-e egy olyan emberbe, aki tökéletes lenne a számára. Ez majd kiderül ;)
Dyot én világ életemben imádtam, és most is imádom, és mindig imádni fogom ^^ A remény hal meg utoljára, ígérem, lesz még ebből Baekyeol, csak várni kell rá, de már nem annyira sokat ;)
Nekem is tetszik a szerkesztőség hangulata, és még szívesen dolgoznék is ilyen helyen, csak éppen az utóbbi időben nagyon megutáltam az olvasást, szóval nem lennék odavaló, a mostani helyzetemmel xD
Nagyon köszönöm, hogy írtál nekem, és majd hozom hamarosan a folytatást! ^^
Noel <3
Hozzáfűzni valóm az utolsó mondathoz:
VálaszTörlésHáhh! Baekhyun...üdv a klubban x"D
xDDDDDDDDDD Ezt nagyon adom! xD
TörlésKi nem szerelmes Dyo-ba?
"A kérdésem már csak az lenne, hogy Baekhyunnak miért áll a farka?" xDDDDDD
VálaszTörlésAhj, te másik nő akit de imádok <3 Hozzád is eljöttem már :D
Neem. Nem szerelmes Dyo-ba xD
Kis fellángolás, vagy mi. Mivel arról beszéltek, hogy ő tulajdonképpen lehet meleg, csak úgy felvetette, hogy nem-e? De nem, Baekhyun megnyugtatlak, nem Dyo. Chanyeol :D Oké, erről ennyit xD
Vártam már Limbo-t, igaz a fejezet már egy hete kint, de én csak most tolom ide a pofám xD Megint.. ><
Bővülünk. A szerkesztőség magában nekem is bejövős ^^
Baekhyunnak, ha úgy nézzük jól jött, hogy Dyo is ide került. Nélküle szerintem még mindig meglenne lőve. Meg hát Dyo-t szeretem, imádom, jó, hogy itt van :3
Annyira kis szimpatikusra csináltad nekem *~* Szóval szeressem :3
Beszarok xD (Azt azért mondjuk ne xD) Azt hittem bemegy, hasára ütve rámutat egy vázlatra, talán elkezdenek beszélgetni, és kész. BL. Na, Baekhyun.
A kis édes elkérte, hadd olvassa el x3 Gondoltam, hogy valaki oda megy még az előtt, hogy ő a mosdóban elvégezte volna a dolgot. xD Itt egy-két mondaton olyan jókat kuncogtam. :D
Főleg mikor jött a főnök is. >< Ohh anyám, gondoltam. xD
Várom a folytatást, amire rögtön reagálni is tudok, ha szünet alatt történik. Khhm enyhe célzás a dologra xD
Örülök életem egyik virágszála, hogy ellátogattál hozzám xDD Bocsánat, rendkívül fáradt vagyok, és ilyenkor gyakran van agyfaszom xD
TörlésHáááát..... Erre azért ne vegyél mérget xDDD
Ezzel kapcsolatban semmilyen poént nem szeretnék lelőni, de majd ez "Bakehyun szerelmes Dyo-ba" téma kicsit tisztulni fog a következő fejezetnek hála ^^
Semmi baj életem, hogy nem jöttél rögtön, amúgy sem lett volna időm válaszolni, mert jelenleg lélegezni is alig tudok xDD
Nekem is bejövős a dolog, csak éppen tuti kipurcannék, ha egy szerkesztőségnél kellene melóznom xD
Naná, hogy jó, hogy ott van! Nélküle nem lenne igazi a történet, de ezt majd szerintem az utolsó fejezeteknél fogod értékelni, megérteni, és azoknál majd kinyírni. xD
Hahahaha.... NO! xDDD Amíg csak tudom, szívatom Baekhyunt az ilyen helyzetekkel xDDD
Azért na... Mégiscsak én írom ezt a történetet, ezért mindenképpen szopatni kell a főszereplőt és kínos helyzetbe hozni, mert anélkül nem lenne valós Noel történet xD
Remélhetőleg szünetben majd írok folytatást, de erre se vegyél mérget, főleg mert egy idióta megbízhatatlan barom vagyok xDD De igyekszem, na! xD
Noel <3