10. rész - A folyó partján

 Egész nap olyan voltam, mint a mosott szar; szívem szerint, kirohantam volna a világból, állandóan csak húzogattam a számat, és majdnem kikapartam a saját szemem, amikor valaki olyan hátsóját kezdtem bámulni, akiét nem kellett volna. Elvégeztem minden feladatomat, utána meg már haza is könyörögtem magam, mert nem szívesen szívtam volna egy levegőt azzal a sráccal, akibe hirtelenjében beleszerettem. Bassza meg, Dyo volt a legjobb barátom, nem akartam rá úgy gondolni, mint mondjuk JoonMyun Chanyeolra, mert attól csak rosszabbnak éreztem volna ezt az egész szituációt. Muszáj ezt valahogy visszacsinálnom, mert én nem lehetek szerelmes, egyszerűen nem! Főleg nem Dyo-ba! Bakker, miért nem tudtam egyszerűen csak meghalni, mint mindenki más? Nekem még itt kellett basznom a rezet, és elviselnem a lehető leg- zavarba ejtőbb helyzeteket, amikhez én már túlságosan kevés voltam. Aish, nem bírom már ezeket a gondolatoka a fejemben!

 Idegesen fetrengtem az ágyamban, akárcsak egy hisztériázó kamaszlány, megpróbálva kiverni azokat a pajkos képeket a fejemből, melyeket Dyo aznapi szereplése idézett elő bennem. Miért kívánom őt ennyire? Csókolni akarom, ölelni, megérinteni a lehető legintimebb részeit, és szeretném, ha mindezt élvezné is. Olyan helyekre és helyzetekbe képzelem magunkat, amik egyszerre hoznak zavarba, és indítanak be, és mindez miért? Mert baszki titkon mindig is egy buzi voltam! Tuti emiatt nem működött egy párkapcsolatom sem, mert a csajok érezték, hogy valójában a faszra gerjedek! Rendbe kell ezt hoznom magamban, és lehetőleg nem úgy, hogy Dyo-ra vetem magam, és meglátjuk mi sül ki majd belőle. Mert igen, ez az opció is felmerült bennem egy pillanatra, de amint visszatért a józan eszem – ami ki tudja mikor ment el – rögvest valami más lehetőségen kezdtem el agyalni. Az biztos, hogy neki csak a legvégsőbb esetben szeretnék szólni erről, és akkor sem fogom nyíltan kimondani az érzéseimet, mert szegény srác még embóliát kap, és meghal nekem. És amúgy sem viszonozná az érzéseimet; nemrég találtak egymásra Jonginnal, ki vagyok én, hogy belepofátlankodjak a kapcsolatukba? Olyan sokáig kerülgették egymást, én pedig annyira drukkoltam nekik, és a saját kétes érzéseim miatt, nem fogok egy tökéletes szerelmet tönkretenni. Meg Kyungsoo nem szeret engem úgy: a legjobb barátja vagyok, ha rájön, hogy szerelmes vagyok belé, el fog tőlem távolodni. Tudom, hogy nem kiabálna, nem nevezne undorítónak, de még nem is haragudna; egyszerűen csak tartaná tőlem a tisztes távolságot, ami jobban kikészítene, mintha a torkomat vágná el. Jobb lesz, ha ezt eltitkolom előle. Viszont valamit muszáj tennem, mert ez így nem mehet tovább; el sem kellett volna kezdődnie, azaz egyik. A másik pedig, hogy válaszokra van szükségem azt illetően, miért pont Dyo-ba szerettem bele… Beszélnem kell JoonMyunnal!

 Elhatározva pattantam fel ágyamról, majd szó szerint kifele kezdtem menekülni a lakásból, amikor a nappaliban legjobb barátomban botlottam, ki hatalmas boci szemeket meresztve rám, pislogott hatalmasakat. Istenem, azok a szemek…

- Merre mész? – kérdezte szív alakú mosolyával, vastag ajkaival formálva meg eme gyönyörű gesztus irányomba, amit akaratlanul halálosan édesnek láttam. Szívem szerint agyon csókolgattam volna őt…

- Kiszellőztetem a fejem – válaszoltam kapásból, mire egy szemöldökráncolást kaptam válaszul.

- Valami baj van? Ma a munkában is eléggé furcsa voltál.

- Egy kicsit rosszul érzem magam – húztam el számat, megpróbálva valami normális hazugságot beadni a fiúnak, mire az aggodalmasan tette hideg kezét homlokomra, mintha érintése gyógyító hatású lett volna. Csak a szívem vert hevesebben tőle…

- Nem akarsz inkább itthon maradni? Ápolnálak.

- Erre semmi szükség – vettem le kezét tűzforró bőrömről, majd kínosan kuncogva kikerültem Dyo-t, hogy közelebb kerülhessek az ajtóhoz, azzal együtt pedig a meneküléshez.

- Biztos? Sápadt vagy.

- Csak egy kis levegő kell nekem, semmi több. Ne aggódj, bajom nem lehet; majd jövök – azzal elviharzottam. Egyszerűen nem voltam képes tovább a közelében lenni; iszonyatosan kínos volt, és nem szerettem volna, hogy ha rájön az érzéseimre. És ezért kellett egy ilyen átlátszó hazugságok kitalálnom; Limboban egyáltalán lehetek beteg? Aish, ne ezen gondolkodj már te szerencsétlen, csak told el a segged JoonMyunhoz!

 Izgatottan dörömböltem az idősebb ajtaján, aminek valószínűleg megint nem örült, de nem volt időm udvariasnak lenni egy olyan helyzetben, amikor majd’ szétvetett az ideg. Már fel voltam készülve a férfi barátságtalan ábrázatára, gúnyos megjegyzéseire és hűtőszekrényeket megszégyenítő ridegségére, ami az egyéni szocproblémámhoz való leendő hozzáállását illette. Megértettem volna, ha leszarja a bajomat, sőt; ez lett volna a minimum, amit ennyi idő után elvárok tőle.

- Baekhyun? – ráncolta homlokát a nekem ajtót nyitó férfi, aki legnagyobb meglepetésemre, nem JoonMyun, hanem szeretője, Park Chanyeol volt.

- Oh, heló – köszöntem neki, fél szemmel a mögötte ácsorgó üres lakásra sandítva. – JoonMyun itt van?

- Fontos dolga akadt – mondta gyorsan, majd különös pillantásokkal végigmérte percről percre egyre idegesebb lényemet. Úgy festhettem, mint egy hisztis picsa, mert olyannak is éreztem magam. – Jól vagy? Eléggé szórakozottnak tűnsz.

- Ami azt illeti, elég nagy problémám van, ezért szerettem volna beszélni JoonMyunnal – válaszoltam hatalmasat sóhajtva, megpróbálva lenyugtatni kifáradt idegeimet.

- Én nem tudok segíteni? – kérdezte hatalmas kerekedett szemekkel, mire én elgondolkozva néztem azokba. Chanyeol is eléggé régóta élt Limboban, ráadásul ő sokkal kedvesebb volt, mint a pasija, így talán jobban megértett volna, vagy kicsit lágyabban megfogalmazva röhögött volna ki. Aprót bólintva sóhajtottam fel, mintha életem legfájdalmasabb vallomására készültem volna, holott csak arról akartam beszélni, hogy hirtelen meleg lettem… Mondjuk ez tényleg nem tudtam normálisan kezelni.

- A helyzet az, hogy ma munka közben történt egy kis affér.

- Mire gondolsz pontosan? – próbált puhatolózni a magasabb, ami miatt legszívesebben elrohantam volna onnan, olyannyira kínos volt erről beszélnem.

- Felállt, amikor melegpornót olvastam – nyögtem ki nagy nehezen, és őszinte vallomásomnak köszönhetően, Chanyeol szemei úgy kerekedtek ki, mintha az előbb vallottam volna be, hogy valójában nő vagyok. Ha az lennék, ez a probléma valószínűleg nem állna fenn.

- Szóval… felállt, amikor a konkrét aktusról olvastál.

- Igen.

- És eddig még sosem volt ilyen… - hümmögött az orra alatt, mire egyetértően bólintottam.

- Mert eddig még nem olvastam BL regényeket.

- Akkor miért most kezdted el? – értetlenkedett széttárt karokkal, mintha nem bírná felfogni a logikámat, ami ott helyben tényleg baromi bonyolultnak tűnhetett szegény srácnak.

- Istenem Chanyeol; egy könyvkiadónál dolgozom, minden témájú könyvet el kell olvasnom. Nem lendülhetnénk ezen tovább?

- Legyen – vont vállat, majd erős gondolkozásba kezdett, amely nem tartott túl sokáig, mert alig néhány másodperccel később már fel is tett egy kérdést. – Tehát meleg lettél… Miből asszociáltál erre? Azt leszámítva, hogy yaoira izgultál.

- Hát, Hongki mondta, hogy ez teljesen természetes errefelé, mert Limboban gyakori, hogy az emberek identitást váltanak a valós vágyaik miatt.

- És ha a lényeget tudod, és ahogy látom, el is fogadod, minek jöttél? – vonta össze szemöldökét a Yoda fülű, nem bírva felfogni a valódi problémámat, amelyet amúgy még nem is vezettem fel neki.

- Mert nem csak ennyi a bajom, baszki! – engedtem be magam a lakásába, majd annak közepén megállva kezdtem heves gesztikulálásokba, ahogy ajkaimat hagyták el az ingerült szavak. – Azt hiszem beleszerettem a legjobb barátomba! És ez gáz Chanyeol, rohadtul gáz, mert nem akarom szeretni Kyungsoo-t! Mármint, szeretem meg minden, mert a legjobb barátom, mindig mellettem van, és remekül kijövünk egymással, elvégre olyanok vagyunk, mint a testvérek, de nem akarok szerelmes lenni belé. Olyan, mintha a mostohaöcsémmel kezdenék ki, ami részben gusztustalan, részben meg tök normális, de mégsem. Érted miről beszélek?

- Nagyjából – bólintott aprót, ahogy hosszasan rám meredve próbálta összeszedni gondolatait, meg azon információkat, melyeket az előbb daráltam le gyorsan. Valószínűleg egy idiótának gondolt, viszont ott helyben az jobban tudott foglalkoztatni, hogy kurvára szerelmes vagyok a legjobb barátomba, akaratom ellenére.

- Tudsz segíteni, vagy csak úgy bámulni fogsz rám, mint egy baromra?

- Remélem tudod, hogy nem vagyok varázsló, szóval az érzéseidet nem tudom megmásítani, akármilyen kiskutyaszemeket meresztesz rám – csukta be lakásuknak ajtaját, ahogy közelebb lépett hozzám. – És ez ugyanúgy igaz JoonMyunra is; csak azért, mert egy másik világba csöppentél, még senki nem fog Harry Potter-ré változni, hogy kotyvasszon neked valami szerelmi bájitalt.

- De mit tegyek?! – nyöszörögtem folyamatosan, akár egy fájdalmakkal küzdő kismalac. A lófaszt, az még jobban moderálta volna magát nálam, de annyira kétségbe voltam esve, hogy nem tudtam, hogyan kellene viselkednem. – Kérlek Chanyeol segíts nekem valahogy! Nem akarom szeretni Dyo-t, és biztos megvan annak a misztikus oka, hogy hirtelen elkezdtem így érezni iránta.

- De nincsen – mondta, ezzel lelohasztva eddigi reményeimet. – Bár mondhatnám az ellenkezőjét, de nem tudom. Előtörtek a valós érzelmeid, melyekről még te sem tudtál, és most vállalnod ennek a következményeit; szerelmes vagy Dyo-ba!

- Ne már! – vonyítottam fel, miközben ujjaimat tincseim közé fűztem, úgy járkálva apró körökben, mintha totálisan elment volna az eszem. Lehet az történt, mert kurvára nem akartam, hogy Kyungsoo iránt barátságnál többet érezzek. Baszki!

- De… - gondolkodott el egy pillanatra a férfi, ahogy egyik kezét szája elé helyezte, miközben könyökét támasztotta, olyan ábrázatot formálva, mintha erősen gondolkodna valamin. Reménykedve pillantottam rá.

- Mi az?

- Az esetek nagy százalékában, amikor identitásváltozás történik, rengeteg ember kivetíti az érzéseit egy számára fontos személy irányába, ezáltal azt hiszi, hogy szereti. Lehet veled is ez van – mondta nagy komolyan, de én átláttam ártatlan vonásain, és észrevettem ajaki szélén megbújt mosolyát. Az a szemétláda!

- Te köcsög! – hajítottam hozzá egy párnát, mire hangosan nevetve kikerülte azt, s elbűvölő mosolyával ajándékozott meg, amit szívem szerint letöröltem volna a gyermeki arcáról. – Végig tudtad baszki, hogy ez a helyzet, és nem mondtad meg rögtön? Direkt akadtad felbaszni az agyam, vagy ez is az analízisod része?

- Már szórakozni sem szabad? – nevetett fel hangosan, valószínűleg nagyon humoros volt számára a helyzetünk, ami engem inkább érintett kényelmetlenül, mivel Chanyeollal kerültem olyan bensőséges viszonyba, mint amilyenbe Dyo-val szoktam. Ez így nagyon furcsa volt.

- Szórakozz, csak ne akkor, amikor kétségbe vagyok esve – húztam el számat, majd összefontam magam előtt karjaimat, bevágva a durcát. Mi az anyám töke van velem? Én nem szoktam ilyen lenni; ez annyira szánalmas. Mondjuk én is az vagyok… Aish, mindegy!

- Jó, bocsánatot kérek – lépett egy kicsit közelebb hozzám, kellemesen lágy mosollyal ajkain, kedves pillantásokkal bombázva. – Kiengesztelhetlek?

- Ez a minimum, amit elvárok – néztem hosszasan szemeibe, mire ismételten elnevette magát, egyértelműnek tűnő kijelentésemen. De komolyan, ez még kérdés volt?

- Jól van – mosolygott továbbra is olyan tekintettel vizslatva engem, mintha JoonMyun lettem volna; Chanyeol akkor rendkívül aranyos volt. – Mi lenne, ha elmennék ahhoz a folyóhoz, amiről még az első találkozásunkkor meséltem neked, oké? – Emlékeztem arra az estére; sírva ültem a hideg kövön, Chanyeol pedig próbált megvigasztalni a Limbo-ról szóló történetei s érdekességei segítségével. Mesélt nekem arról is, hogy a határnál lévő forrásnál, amolyan szenteltvíznek felel meg náluk, amely lemos mindent az emberről.

- Az nem patak volt még néhány napja? – sandítottam fel rá, mire szélesebben elmosolyodott. Miért viselkedett így? Annyira máshogy festett, de megmondani nem tudtam volna, mit változtatott magán, vagy éppen a viselkedésében.

- Addig-addig cseperedett, amíg folyóvá nem nőtte ki magát – viccelődött aranyosan, majd komolyabban kezdett vizslatni hatalmas barna szemeivel, melyekben különös fényt láttam megcsillanni. – Na, eljössz velem? Mutatok néhány érdekességet.

 Hogy mondhattam volna erre nemet? Hajtott a kíváncsiság, és őszintén nem volt jobb dolgom, meg amúgy is; Limbo arról szólt, hogy az ember szabadabban élhetett, mint előtte. Akkor basszus hadd menjek már el Chanyeollal egy rohadt folyóhoz, ennyit igazán megérdemlek. Ez valójában semmi nem volt, mégis nagy kedvet éreztem ahhoz, hogy elmenjek vele valamerre, csak úgy; és emellett még rohadt kíváncsi voltam arra, mit fog nekem mutatni.

 Gyalog indultunk a forrás felé, először teljes némaságban. Igazán nem tudtam, mit kellene kérdeznem tőle, a semmiről meg nem tudtam beszélni, ebben még nem voltam annyira jó, mint mondjuk Dyo. Kyungsoo profi volt abban, hogyan hozza ki magát egy esetleges kínos helyzetből, mivel mindig tudott valamiről beszélni, ami szerencsére a partnerét is érdekelte. Barátom eléggé királymód oldotta meg az efféle szituációkat, velem ellentétben. Csak úgy ott mentem a Yoda mellett, mintha az előbb vágták volna le a nyelvemet, holott egyszerűen nem tudtam mit mondani a férfinek. Szerettem volna, de nem ment.

- Chanyeol…

- Hm? – pillantott rám, mikor már viszonylag közel jártunk eredeti célunkhoz.

- Hogyan érhetném el, hogy ne legyek szerelmes Dyo-ba? – kérdeztem hatalmas szemeket meresztve a magasabbra, mire az halkan felsóhajtva megvonta vállait.

- Úgy, ahogy normális esetben is tennéd; hárítsd át a szexuális energiáidat másra, próbáld ilyen szempontból ignorálni őt, és keress valaki olyat, akibe beleszerethetsz.

- És van esetleg olyan megoldás, ami rendhagyó ebben az esetben? – húztam fel szemöldökömet, a mai nap után semmit sem bízva a véletlenre. A férfi haloványan elmosolyodott, majd játékosan oldalba bökött.

- Limboban eléggé gyakran felborul az ember hormonháztartása, vagy hogy a tökömbe nevezik ezt; szóval ne lepődj meg, ha erotikus álmaid lesznek, vagy minden kicsit szexisebb srácot megkívánsz – vigyorgott hamiskásan, majd tovább haladva mesélt még erről. – Ez eléggé rendesen befolyásolja a romantikus érzelmeidet is, és hogy a tested nagyjából összhangba kerüljön az agyaddal, gyakori, hogy egy konkrét emberre fókuszál mindkettő, aki mindkét igényvégletet kielégíti; ez itt Dyo.

- De miért ő?

- A legjobb barátod és jól néz ki; ezek szerint neked már ennyi is elég. De mondom, ha egy kicsit kiélted magad, szexeltél, fantáziáltál, akkor az érzéseid is lankadni fognak a fiú iránt.

- És ha nem? – kérdeztem, mikor a férfi megállt, s levágta magát egy hatalmas tölgyfa alá, s kényelmesen elfeküdt.

- Akkor a szokványos módszereknél kell megmaradnom – hunyta le szemeit, ahogy elterült a selymes fűben, amely Miyazaki filmekbe illően hullámzott a szél lágy ringatására. Egy szimpla zöldfüves rétre vitt engem Chanyeol, ahol elvetve néha látni lehetett kisebb fákat, többféle színben díszelgő, tarka virágokat s milliónyi aprócska szépséget, amiért mégis elvarázsolt, azaz egyszerű tájkép. Én lettem szentimentálisabb, vagy tényleg egy mesébe csöppentem akkor? Minden olyan rohadt nagy mennyiségű nyugalmasságot sugárzott, amitől szívem szerint csak romantikus stílusban heverésztem volna a fűben, pontosan úgy, ahogy Chanyeol is tette. Időközben persze a fiú elszundított, én meg észrevettem azt a bizonyos patakot is, amiről még korábban beszéltünk, és kíváncsi kisgyerekekhez hasonlóan, követni kezdtem annak folyását, egészen addig, míg el nem értem egy hatalmas tóig, ami olyan élesen fénylett vissza a napsütésben, mintha direkt kitisztították volna azt. Idiótán hangozhat, de úgy éreztem, Görögország partjainál sétálgattam, amikor azt a nagy állóvizet figyeltem, ami egyszerűen hívogatott magába, mintha egyenesen könyörgött volna azért, hogy belemártsam lábamat.

- Szép, ugye? – hallottam meg fülem mellől egy ismerős hangot, de ahelyett, hogy megrémültem volna a hirtelen érkezett férfitól, csak aprókat bólintottam, egyetértve vele.

- Varázslatos – ámuldoztam folyamatosan.

- Örülök, hogy tetszik. Mutatok valamit, amitől egyenesen el fogsz ájulni – fordított maga felé, mire én kíváncsian kezdtem rá pislogni, várva arra a bizonyos meglepetésre. Chanyeol csak halványan elmosolyodott, majd nemes egyszerűséggel vetkőzni kezdett előttem; azt hittem ott süllyedek el, zavaromban. Lazán lekapta magáról felsőjét, így megpillanthattam kidolgozott, teletetovált felsőtestét, ami a sok firkálmány ellenére is, rendkívül vonzó látványt nyújtott. Ezután lerúgta lábfejéről cipőit, aztán farmerjától is megszabadult, ezzel engedve meg nekem, hogy csodálhassam hosszúkás, kissé vékony, mégis rendkívül izmos combjait. Park Chanyeol ott állt előttem egyszál alsóban, én pedig látványosan fixíroztam, testének majdnem minden porcikáját. Nem tudtam, hogy zavarban érezzem magam, vagy… Nem, erre nem volt más opció. A fülemig kellett volna pirulnom – elvégre dolgoztak bennem azok a köcsög hormonok – de helyette csupán elkerekedett szemekkel figyeltem a magasabbat, ahogy könnyedén kikerülve engem, belesétált a tóba. Magas, elegáns alakja eltűnt a tükörsima víz felszíne alatt, mindössze néhány pillanatra, amíg lefagyva figyeltem a tájat, immár egyedül. Testem megdermedt, fogalmam sem volt arról, mit kellett volna látnom, mert ahol a férfi lebukott sem buborékok, sem apróbb mozgolódások nem voltak. Némán meredtem a természetes vízforrásra, aztán alig néhány másodperccel később, ismételten szemem elé tárult az elálló fülű Chanyeol képe, immár kristálytiszta állapotban. Hófehér bőréről eltűntek a tetoválások, arcáról lekerültek a piercingek, ahogy a természetes horzsolások, s apróbb bőrhibái is. Tökéletes volt a férfi vékony alakja, a karjai, a szemébe lógó vizes tincse; egyszerűen mindene. Nem vertem nagydobra, hogy ilyennek láttam őt, elvégre ő maga mondta, hogy majd minden kicsit is dekoratív férfihoz vonzódni fogok, én meg nem zavartattam magam emiatt. Mi értelme lett volna? Nem a való világban voltam, azt tehettem, amit akartam; én meg akkor csak egy férfi természetes szépségeiben gyönyörködtem, annak ellenére, hogy Chanyeol egyáltalán nem volt az esetem.

- Erre gondoltál, amikor azt mondtad, a vízzel mindent lemoshatsz? – kérdeztem mosolyogva, ahogy vízcseppekkel borított teste megtorpant előttem.

- Pontosan erre. A víz mindent eltüntet, ami felesleges egy emberen, vagy igazából nem is tartozik hozzá.

- Ezért tűntek el a tetoválásaid?

- Ja – vont vállat, majd végigmérte ismételten friss testét, mire megakadt a tekintete kézfején, aztán nosztalgikusan elmosolyodott. – Ez itt megmaradt – bökött egy aprócska jelképre, elégedetten mutatva nekem a tetoválást, mire bólintottam. Erre mit kellett volna mondanom? Meg kellett volna dicsérnem, vagy mi a rák? Mindenesetre kellemes érzéssel töltött el az a mennyiségű nyugalom, ami abból a helyből áradt; nagyon tetszett, és örültem, hogy Chanyeol elvitt oda.

 Hirtelen kicsapódott a víz. Mind a ketten ijedten léptünk egyet hátra, ahogy értetlenül meredtünk a gyönyörű tükrű tóra, melynek cseppjei hullámozni kezdtek eddig sima felületén. Váratlanul egy hosszú, rendkívül ápolt kéz nyúlt ki a forrásból, horrorfilmekbe illően próbálva kimászni, s levegőért nyújtózni. Egy… Egy férfi lépett ki a tóból, nagy nehezen felegyenesedve, úgy téve egyik lábát a másik elé, mikor egyszer csak felemelte tekintetét, s egyenesen rám pillantott. Arcán macskamosoly pihent, barna íriszei egyfajta különös, számomra megmagyarázhatatlan üzenetet közvetítettek, melyet képtelen voltam megérteni. Éles állkapocs vonala ellenére rendkívül fiatalos s gyermeki vonásai voltak, amiket kissé együgyű mosolya csak még szerethetőbbé varázsol a szememben. Aztán tekintetem átvándorolt testére, és azt hittem ott kapok rögtön kozmikus orgazmust. Azok a karok, Istenem! Leírhatatlanul tökéletesen voltak kidolgozva, olyannyira, hogy szavakat nem találok a vadidegen férfi külső adottságaira. A hasa, a lábai, az ádámcsutkája, az arca… mind annyira makulátlan volt.

- Halihó! – köszönt gyönyörűen csengő hangján, amely rögtön olyan gondolatokat idézett elő elmémben, amiknek létezéséről ezelőtt még nem is tudtam. Hogy tudok már rögtön ábrándozni róla…? Rohadék hormonok!

- Mi a neved? – lépett kicsit közelebb az eddig mellettem álló férfi, mire egy megdöbbentő válasz érkezett.

- Név? – ráncolta homlokát a szép férfi. – Az micsoda?

- Picsába! – sziszegett egyet Chanyeol, mintha ez a felelet rosszat jelentett volna. Földre hajított nadrágjához lépett, majd elővett annak zsebéből, egy tollszerű szerkezetet, amellyel egy aprócska bőrdarabot választott le a hirtelen megjelent idegenről, kinek eme mozdulatsorozat, meg sem kottyant. Yeol várt néhány másodpercet, majd az engem terhességi tesztre emlékeztető valamire meredve, még egyszer elkáromkodta magát. Előhalászta még nadrágjából telefonját, majd gyorsan tárcsázni kezdett, idegesen toporzékolva köztem és a kedvesen nézelődő férfi között.

- JoonMyun? – szólt a készülékbe. – Kurva nagy szarban vagyunk! Amnéziás együtt-érzőt találtam a kilences szektorban; azonnal küldened kell ide valakit, vagy durván rábaszuk!

 Ahogy kétségbeesett hangját hallottam, s ahogy az ártatlan ismeretlenre néztem, csak egyetlen egy kérdés zakatolt a fejemben: Mi folyik itt?